1. Fejezet

Itt az új rész, szeretnélek megkérni benneteket, hogy kommenteljetek!

Feküdtem az ágyban és megtiltottam magamnak, hogy az időre pillantsak, mert nem akartam felkelni az ágyból. Ez egyike volt azoknak a napoknak, amikor az agyam kutakodik az elképzelhető legvéletlenszerűbb témák után. Most bármi érdekesnek tűnt volna számomra.

-VALERIE! ÉBREDJ FEL, TE ANNYIRA LUSTA VAGY, AMENNYIRE EGY EMBER CSAK KÉPES LEHET ERRE! - kiáltotta a legjobb barátnőm, Taylor valahonnan a földszintről. Felnyögtem és megfordultam az ágyban, egyáltalán nem akartam felkelni. A legjobb barátnőmmel éltem, Taylor és én egyszerűen megértettük egymást. Talán még soha nem voltam ilyen közel senkihez, kivéve Niall-hez. Igen, Niall, mint Niall Horan, a Világ leghíresebb fiúbandájából, a One Direction-ből. Mosolyogtam, ahogyan az emlékek elöntötték az elmémet.

*VISSZAPILLANTÁS*

-MOSOLYT! - mondta Niall.
-Nem! - válaszoltam és a mellkasára hajtottam a fejemet.
-Miért? - kérdezte.
-Akkor viccesen nézek ki! - mondtam.
-Nem igaz, mosolyogj!

Ez egy gyönyörű nap volt, Niall és én a házunk mellett voltunk, egy tónál, a családjainkkal együtt. Megadtam magam és mosolyogva a kamerába néztem. Ez volt a második, amit készítettem, szóval Niall mamája felkapta a kamerát és lőtt egy fényképet a párosunkról.

-Ez egy remek kép ahhoz, hogy bemutassátok a diavetítésen, amikor összeházasodtok! - mondta nevetve.

Mindenki, aki a sulinkba járt arról kérdezett, hogy Niall és én randiztunk-e már, de mi nem. Mi csak legjobb barátok voltunk, soha nem éreztem mást. Ő olyan volt számomra, mintha a bátyám lett volna.

-Niall legalább mosolyog, te viszont úgy nézel ki, mint egy bébi mosómedve, aki elvesztette az anyját - mondta Maura (Niall mamája).

Niall és én annyira nevettünk, hogy Niall megtántorodott, és mivel engem ölelt, mind a ketten beleestünk a tóba.

Abbahagytam az emlékezést és mosolyogtam; leginkább magamon. Az életem nem volt tökéletes, tulajdonképpen elég messze állt attól. Csak egy dologban voltam igazán jó, az éneklésben. Miután erről mindenki megbizonyosodott, Niall elvitt magával egy meghallgatásra az X-factorba. Jól csináltam, tulajdonképpen egészen az első élő show-ig. Szerény voltam, sohasem voltam igazán megelégedve a hangommal. Viszont elismerem, nem én voltam ott a legrosszabb énekes. Egyébként amikor élő adásban voltam, a világom a feje tetejére állt.

Rájöttem, hogy agydaganatom van. A legjobb barátom a mai napig nem tudja, hogy miért hagytam ott az X-factort. Niall és én soha többé nem beszéltünk, figyelmen kívül hagytam őt, mivel nem akartam, hogy megtudja, mi történt velem. Ezt már rengetegszer megbántam, mert így már nem érhetek hozzá. Ő híres és nincs rá esélyem, hogy újra beszélhessek vele.

Miért van az, hogy amikor fekszel az ágyban és lustálkodsz, akkor az agyad elhatározza magát és gondolkodik minden hülyeségről a világban? Sóhajtottam és kikeltem az ágyból, kinyújtóztattam fájó végtagjaimat.

*

-Taylor! Mi a reggeli? - kiáltottam, majd leugráltam a lépcsőfokokról, hogy gyorsabban leérjek a konyhába.  Megbotlottam és lecsúsztam a lépcső aljáig. Nyöszörögtem egy kicsit, aztán leporoltam a fájó seggemet. 

-Te tényleg vicces vagy, ha azt hitted, hogy csinálok valamit - kiabálta, annak ellenére, hogy szó szerint egy lépésnyire álltam tőle.

-McDonald's? - kérdeztem.

-Az biztos! - kiabálta.

-Akkor gyerünk! - mondtam és megragadtam a kezét.

-Igazából most nagyon elfoglalt vagyok - mondta és megtekergette egy szőke hajtincsét.

Taylor előttem állt; amíg neki szőke haja és szikrázóan kék szeme volt, nekem barna hajam és mogyoróbarna szemem. Taylor átvágott a konyhán, be a nappaliba.

-Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem, egy kicsit felpörögve attól, hogy mit akar csinálni.

-Már megint faggatsz? Azt hittem mi már túl vagyunk ezen és nem kérdezősködsz - mondta.

-Oké, mindegy. Hívjam Josh-t? - kérdeztem. Josh egy másik barátunk, ő és Taylor már azelőtt barátok voltak, hogy én megismertem volna barátnőmet. Taylornak és Josh-nak egy ilyen szeretlek/utállak viszonyuk van, nem tudnak meglenni se egymással, se egymás nélkül. Egyszerűen olyanok, mint a testvérek.

-Igen. - mondta.

Sóhajtottam egyet, és elsétáltam a telefonomhoz, majd tárcsáztam Josh telefonszámát.

-Hali, Josh vagyok, hagyj üzenetet! Kivéve, ha te Taylor, vagy Valerie vagy, mert ti mindig zavartok - mondta a hangpostája. Kinyújtottam a nyelvem a telefonnak és leraktam.

-Hé Taylor! Josh valószínűleg alszik, menjünk keltsük fel! - mondtam.

Taylornak és nekem megvolt Josh lakáskulcsa; ő adott egyet nekünk és mi cserébe odaadtuk a miénket. Ez többnyire az ilyen helyzetek miatt volt, amikor valaki a mekibe akart menni, de a másik nem volt éhes. Ez így volt fair - valóban - gondoskodtunk egymásról.

-TAYLOR! ÉHES VAGYOK. INDULJUNK!!!!! - mondtam.

-Megyek. - mondta duzzogva.

Ezzel beültünk az autóba és Taylor vezetni kezdett.

*

-TE MEG FOGSZ ÖLNI MINKET! - kiáltottam, miközben eltakartam a szemeimet, amíg Taylor vezetni próbált, miközben lakkozta a körmeit.

-Legalább divatosan halunk meg - válaszolta "kedvesen".

-Hogyan szerezted meg előbb a jogsidat, mint én? - motyogtam levegőért kapkodva. Én megpróbáltam letenni a vezetői tesztet, de mindig szánalmasan elbuktam, amit sohasem értettem meg, mert Taylor mindig is pocsékabb sofőr volt nálam.

*

Valahogyan - Isten segítségével - épségben eljutottunk Josh házáig és senki sem halt meg. A háza szép volt, de kicsi, mivel egyedül lakott benne, viszont én és Taylor pinkre festettünk egy falat. Eléggé ki volt akadva, de nem számított, sosem tudott ránk sokáig haragudni!

Bementem a hálószobájába és megláttam őt az ágyán, a takarójával a földön, a párnájával a lábain. Úgy nézett ki, mint egy halott. Taylor megállt a hűtő előtt és kivett egy szelet kenyeret, Abban a pillanatban nem értettem, hogy mit csinál, de amikor Josh-hoz sétált, már derengett valami. Taylor rádobta a kenyérszeletet, mire Josh kiugrott az ágyából; hirtelen elmúlt álmos állapota.

-TAKARODJ A HÁZAMBÓL! - ordította.

-NEM! MOST PEDIG KELJ FEL A SEGGEDRŐL HA MEKIBE AKARSZ MENNI! - kiáltottam. Rám nézett, mielőtt kérdezett.

-Te fizetsz? 

-Igen persze, mindegy - mondtam.

Felállt, előrántott egy pólót a szekrényéből és áthúzta a fején. -Mehetünk.

-Ööö, Josh? - kérdezte Taylor.

-Mi van?

-Nincs rajtad nadrág, ember. - mondta Taylor és Josh boxerjére mutatott.

-Ó - válaszolta és nadrágot is rántott magára. -Várj, elmegyek fogat mosni is.

*

Végeztünk a reggelivel és a kocsiban vártuk az ötleteket egymástól, hogy mit csináljunk ezután.

-Oké, mi a terv? - kérdezte Josh és az autó motorháztetejére támaszkodott.

-Én nem tudom, te mit akarsz, de én és Taylor az üzletsorokhoz megyünk. - mondtam.

-De én nem akarok az üzletekhez menni! -nyafogott.

-Kár, mert azt fogod tenni. - mondtam és kinyújtottam rá a nyelvem.

-Kinek nézek én ki? A sofőrötöknek? - kérdezte tőlem.

-Nos, te vagy az egyetlen köztünk, aki tud vezetni - mondtam.

Taylor megköszörülte a torkát.

-Én is tudok vezetni! - mondta.

-Azt hiszem, úgy gondolta, hogy anélkül, hogy megölne minket. - tette hozzá Josh, komolyan felhúzva a szemöldökét.

-Pontosan. - mondtam, mire Taylor újra bevágta a durcit.

-Van itt bármi, amire különösen szükségetek lenne? - kérdezte Josh.

-Nincs. - válaszolta Taylor.

-Szóval sokáig leszünk itt? - nyafogta Josh. Szavai könyörögtek azért, hogy meggondoljuk magunkat.

-JA! - feleltük kórusban Taylorral.

Szegény, szegény Josh.

-Kérlek, ne megint a Victoria's Secret-be! - mondta Josh.

-Jézusom! Most jut eszembe, féléves leértékelés van! - sikítottam fel.

Josh felnyögött és beleverte a fejét a kormányba. -Esküszöm, hogy egy nap ti fogtok kinyírni engem.

-De azért szeretsz minket! - gügyögtem és megcsipkedtem az arcát.

-Állj! Vezetni próbálok - mondta Josh és ellökött.

-Mi esett a gatyádba ma reggel? - kérdezte Taylor.

-A kenyér, ami rám dobtál. - válaszolt Josh okosan.

Itt a végén is megkérnélek titeket, hogy írjatok egy kommentet. Köszönöm.:)
Eszti.xx

-Prológus-

Szeretném, ha visszajeleznétek, hogy érdekel a sztori (minimum 1 komment), mert csak akkor folytatom a fanfiction írását.:)


-Val?-kérdezte Niall. Rápillantottam és láttam, ahogyan fészkelődik.
-Mhm?-mormogtam.
-Mi lesz, ha egyikőnk nem kerül be?-kérdezte. Elgondolkodtam. Mi van, ha valamelyikőnk bekerül az X-factorba, de a másik nem? 
-Már késő visszalépni.-ez igaz volt, hiszen már a kocsiban ültünk, nem messze az arénától, ahol meghallgatnak minket. Azonnal tudtam, hogy Niall nem volt megelégedve a válaszommal.-Akárhogy is történjék, legjobb barátok maradunk.
A szavak úgy csúsztak ki a számon, hogy nem is gondolkodtam közben.
-Akkor is, ha melleid nőnek és lesz egy pasid?-gúnyolódott.
-Igen, akkor is.-grimaszoltam.
-Megígéred?-kérdezte magas, lányos hangon. Imádott viccelődni velem.
-Ígérem.

*
Néha az életben a dolgok nem terv szerint alakulnak. Soha nem gondoltam volna, hogy egy napon agydaganatom lesz. Így már semmit sem tudtam folytatni. Otthagytam a versenyt, az álmaimat és a legjobb barátomat. Nem árultam el Niall-nek, hogy agydaganatom van, mert tudtam, hogy eljönne az X-factorból és visszatérne velem Mullingar-be. Nem akartam ezt megtenni vele, azt akartam, hogy folytassa az álmát, az éneklést. Tudtam, hogy Niall jobb mindenkinél, mert azóta voltunk szomszédok, hogy hétévesen Írországba költöztem a szüleimmel, és tudtam, hogy mindig is arra vágyott, hogy énekelhessen. Ezért megszakítottam vele minden kapcsolatot.
A műtétem sikeres volt... Nem gondoltam volna, hogy valaha láthatom még a legjobb barátomat. Mennyi volt ennek az esélye? Niall híres volt, a Világ legnépszerűbb fiúbandájának egyik tagjaként. Tudtam, hogy mindenkinek saját sorsa van... Szóval egy nap véletlenül összeütköztem vele az utcán. 
De hogy pontosan mi történik, amikor beleesel a legjobb barátodba, anélkül, hogy észrevennéd?
Hadd meséljem el!
Ígérem, elszabadul a Pokol!